Adryproject

Egyedi ruhák

Adry bemutatkozó

2018. július 26. 18:56 - Adryproject

 Sziasztok!

 

Köszöntök mindenkit a blogomon, amit reményeim szerint folyamatosan megtöltök érdekesebbnél érdekesebb tartalmakkal hangsúlyozottan a munkáimmal kapcsolatosan.

Ki is vagyok én?

Balogh Adry vagyok, elsősorban 3 gyermekes büszke anyuka és feleség.

bemutatkozo_szoveghez_tervezoi_portre.jpg

Másodsorban pedig ruhatervező.

Iskola

2001-ben szereztem a diplomámat a Budapesti Műszaki Főiskolán könnyűipari mérnök szakon.

Színház

Ezután A Dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházban kezdtem el dolgozni. Csodálatos jelmezeket tervezhettem és készíthettem, sok más mellett Smuk Imre rendezésében pl: A Figaró Házassága, Légy jó mindhalálig, A Svejk a derék katona című színpadi darabok jelmezeit tervezhettem meg. Mesedarabok jelmezeit is terveztem és készítettem. Pl a Ludas Matyi, Hany Istók vagy A Szivárványország. Csodálatos évek voltak, amikor sokat tanulhattam szakmából és ember ismeretből is. Változatos , kreatív és inspiráló időszak volt számomra.

Család:

img_3573.JPG

2007-ben férjhez mentem és 2008-ban megszületett Kristóf, 2010-ben Doroti és később 2014-ben Benett.

A gyerekek érkezésével is lezárult egy korszak  a szakmai életemben. A színházi munkától szép lassan elbúcsúztam.

Kalocsastyle

39.jpg

Mikor második gyermekem 2 éves lett saját vállalkozásba kezdtem, akkor még Kalocsastyle néven. Olyan dolgot szerettem volna csinálni, amit lehet gyermekek mellett is csinálni , kreatív és nem kell 10 órát távol lennem a családtól naponta. Adott volt , hogy mindig is terveztem kicsi korom óta, a szakmám is ez. Terveztem egy kalocsai hímzéssel díszített kollekciót, amit továbbiak követtek. Jó volt a fogadtatás. Saját weboldalam lett és kicsit később webshop is.

Adryproject

ba_campaign_kristoftoth_03_masolas.jpg

Körülbelül egy évvel ezelőtt  a vállalkozásom teljes megújuláson esett át. www.adryproject.com

Komoly brand építésbe kezdtünk az üzlettársammal aki egyben a menedzserem is lett.

A saját nevem lett a márkánk névadója vagyis: Adry

Rengeteg megjelenésen, bemutatón vagyunk túl. Ezekről is írok majd itt a blogon.

A fő profilunk egyedi méretre készült estélyi ruhák valamint egyedi menyasszonyi ruhák, de ez mellett az utcai öltözetekről sem feletkeztünk meg. Nagy előszeretettel használom a ruháim díszítésére a kalocsai hímzésvilágot. Szélesebb körben nem annyira ismert Pest környéki  nagytarcsai motívumvilággal dolgozhattam az elmúlt időkben. Terveim közt szerepel Magyarország sok sok népművészeti világának  a mintáinak felhasználása ruháim díszítésére. Szeretnék egy világhírű Halasi csipkével díszített kollekciót is elkészíteni. Sok ötletem van még. Mindezek mellett motívumvilág nélküli ruhákat is tervezek a trendeknek megfelelve.

Adry- A divat te vagy!

ba_campaign_kristoftoth_05-1.jpg

Ez a szlogenünk. Hogy miért? Mert minden nő különleges, egyedi szép és megismételhetetlen, ahogy a ruháim is, melyeket az adott személyre tervezem és készítünk nagy figyelmet fordítva a személyiségére. Fontos számomra, hogy kényelmes viselet legyen, valamint  a megrendelő jól érezze magát benne, tudja kifejezni vele az egyéniségét is.

A ruháimra az egyszerű és letisztult vonalvezetés jellemző. Szeretem használni a csipkét, selymeket, műbőrt és a kedvencemet a farmert. Visszafogott a stílusom, ami alatt azt értem, hogy a hölgyeket igyekszem ékesen és stílusosan, de csinosan felöltöztetni és nem levetkőztetni. Vagyis, legtöbb ruhának van válla és rövidebb, hosszabb ujja is. Teljesen nyitott hátat sem találnak nálam. A dekoltázs soha nem ér derékig és a szoknya sem mini. Azt vallom, hogy a testrészek megmutatása egy bizonyos határig megengedett. Ezt az elvet vallom a tervezéseim során. A visszajelzések alapján ez sokaknak tetszik is.
Mindenképpen szeretnék minden korosztályt és megszólítani, vékony és kevésbé vékony hölgyeket is, akiket felöltöztetek különleges alkalmakra.

A munkám során sok sok érdekes és ismert emberrel találkozom, akiknek különleges ruhákat tervezek, ezeknek a ruháknak az elkészülése sokszor izgalmas történet. Szeretném megosztani veletek/Önökkel ezeket a storykat.

Remélem találkozunk még!

Szeretettel és tisztelettel:

Adry

 

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!
Címkék: bemutatkozás
süti beállítások módosítása